A Kiri család Hollandiában

A Kiri család Hollandiában

PIPI LEVÁGTA A HAJÁT!!!!!!

2010. március 15. - Zuzimama

MEGŐRÜLÖK!!!!!

CSAK ORDÍTANI BÍROK!!!

Nem tudja megmondani, hogy miért tette, de akármi is volt az oka nem tudom elfogadni. Kb. egy 5 cm-es sávot vágott ki legelölről.Talán ha átfésülöm a haját egyik oldalról a másikra akkor nem látszik. Talán...
Iszonyúan mérges vagyok, annyira kikészültem, hogy bőgtem. Aztán annyira felspanoltam magam, hogy Petrát is megbőgettem. De nagyon remélem tanult az egészből és SOHA NEM MERI megtenni többé. És még szerencse, hogy nem Szasza haját vágta le, mert könnyen megtörténhetett volna. Ugyanis fogalma sincs, hogy mikorra fog ez neki visszanőni. Azt hiszi, hogy reggelre minden okés lesz.

Na menjünk vissza a tegnapra. Tegnap fáradt is voltam és rosszul is éreztem magam, pedig csináltam fotókat becsülettel, de képtelen voltam blogot írni. Szasza fosik, de ömlik belőle, Pipi pedig úgy indította a vasárnap hajnalt, hogy behányt. Mondjuk azóta se. Így nem mentünk sehová vasárnap, pedig jó lett volna. És pluszba az idő sem volt kifejezettem kirándulóidő.
Így aztán Szöszivel játszottak itthon, pl. gyurmáztak:

Pipi ezeket készítette:

Majd medvéket öltöztettek hármasban:

 

Persze ebéd (húsleves, sült hal, rizs, majonézes kukoricasaláta, kínai tészta) után volt nasi is, csokitorta vaníliafagyival, Szasza csak az utóbbit kérte :

Mi Csilivel punnyadtunk délután. Neki persze kemény volt a kanapé, ezért rám ült:

Pipi is relaxált kicsit:

Szasza viszont nem állt meg egy percre sem:

Ma Szasza 3/4 6-kor kelt, kezdem marhára unni. Egyébként ma nem ment oviba, mert volt egy kis hőemelkedése és a folyamatos hasmenés miatt sem vittem. Ahányszor evett gyakorlatilag annyiszor be is fosott utána azonnal. Holnap viszont elviszem, mert a plenkáját ott is ki tudják cserélni, ő meg eljátszik ott is. Nekünk meg van dolgunk és kész. Ráadásul úgy néz ki, hogy kedd délutánonként is lesz melóm, holnap megyek és kezdek, de nem tudom, hogy mindig kell mennem vagy csak amíg a feleség talpraáll. Majd kiderül.

Ma Szasza itthon a pötyikével játszott amikor elindultunk dolgunkra:

Szasza már 12-kor az igazak álmát aludta, mivel a hajnali kelés miatt nagyon fáradt volt. Szendvicsebéd után mi Pistivel mentünk a dolgunkra, majd 3-kor hazafeléjövet felvettük Petrát a suliban. A vacsora szörnyű hangulatban telt, mert tomboltam az idegtől ... :(

Pisti el is menekült a számítógéphez:

Na mindegy, majd megnyugszom. 
Egy csomó fotót ígértem, de nem felejtettem el, holnap megcsinálom őket. Az idő elég változékony, reggel sütött a nap, úgyhogy Theánál ablakot pucoltam, este meg már esett az eső.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kiricsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr361842087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga mama 2010.03.16. 06:42:27

Halli!
Nem mondom, hogy szép de az én hugom lukakat vágott a hajában úgy, hogy mégcsak kiigazítani se lehetett.Tudom ez most nem vigasztal téged.
Gyorsan eltelt a 3 napos ünnep.
Nem voltunk sehol csak otthon dolgoztunk egy kicsit Fahordás, főzés, mosás, takarítás.
A többi időben vártuk a híreket tőletek és lustálkodtunk néztük a tévét.
Végre tegnap délelött nagy Lili és Jana jöttek az adóbevallást aláírni, délután kis Lili Csabival eljöttek ez egy kicsit feldobta a hangulatot.puszilok mindenkit mami
süti beállítások módosítása