Pipi ma este utcagyerek lett. :D Még gyorsan elvittük Pipivel kettesben Csilit sétálni a híradó előtt, és amikor visszérkeztünk, akkor Pipi észrevette, hogy Zoe, Joske és Boyd kint játszanak az utcán. Megkérdezte, hogy odamehet-e? Mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, majd szólunk ha haza kell jönnie. :D Úgyhogy kint volt játszani az utcán majd' egy óra hosszat, utána alig akart hazajönni. :D
Szaszával közben kirakóztam, mert természetesen ő is akart volna menni, de azt azért mégse kellene még elkezdeni.
Ma reggel kicsit csalóka volt a hőmérséklet. Először szupercsinibe öltöztettem Pipit. Majd kimentem és eldöntöttem, hogy nincs sajnos elég meleg a szupercsinihez, szoknya le gatya fel. Szaszával ugyanez. Elmentem dolgozni Theához, majd olyan égszakadás lett, hogy örültem, hogy gatya lett az öltözködés vége. Miután abbamaradt az eső, totál befülledt a levegő. Na mondom a csajok jól beizzadnak a ruhákba.
Pipi szupercsiniben:
De szerencsére nem így történt, annyira nem volt meleg. Mondjuk eddigre Szasza már át volt öltöztetve, mert délelőtt bepisilt az oviban, délután pedig bekakált. Szóltam reggel, hogy ne dobjanak már ki több bugyit, mert ezt nem fogom győzni, ha minden héten kidobnak 3 bugyit. Pont akkor kakálta össze magát amikor megérkeztünk (szokás szerint) úgyhogy megkaptam az esélyt, hogy kitakarítsam. Mindegy, inkább, minthogy kidobják megint a bugyiját. Ráadásul Szasza számon is tartja a bugyijait, a balerinásat, a koronásat, a hercegnőset, stb., nem szeretném ha kidobnák bármelyiket is.
Szasza reggelinél osztja az észt:
A sajtos kenyérre ő tette rá a sajtot, látszik, nem? :D Mindegy, végre nem csak a csotipasztát eszi állandóan, hanem ezt is és a májas kenyeret is.
Ma 3,5 órát voltam Theánál, mert operációból lábadozik, nem csinálhat semmit. Kicsit olyan mint én, utálja a semmitevést, ezért egyfeszt ott sertepertélt, és nagyon igyekezett semmit sem csinálni. Utána elmentem az új kliensemhez, Iljához, aki nagyon kedves nő, persze ő is tanár (mert Thea és Hup is) és adott ötleteket, hogy esetleg hová vennének fel tanárként anélkül, hogy tudnék hollandul. Mindegy, ezt a vonalat egyelőre függőben hagyom, de nem felejtem el. Nem vagyok biztos benne, hogy tanárként akarok dolgozni, de nincs kizárva.
Iljának két gyereke van a férjétől, és kettő van a férjének az előző házasságából, de ők csak alkalmanként vannak ott. Hatalmas, 3 szintes házuk van, de nem kell mindent takarítani, csak a legfontosabbakat, a fürdőszobát, konyhát, közös helységeket, és fontos, hogy vasalnom is kell. Mindegy, az nem olyan megerőltető, és nem kell hozzá gumikesztyű sem. Sajnos a gumikesztyűtől totál kikészül a bőröm, viszket és hólyagos, de anélkül nem tudok dolgozni. Utána kell járnom, hogy létezik-e bélelt gumikesztyű, hátha nem készülne ki a bőröm ennyire.
Pistivel együtt mentünk Pipiért a sulciba, Pipi ebben a csodálatos katicakalapban jött ki:
Ezt a kalapot akkor viselte, amikor katicát alakított egy sulis előadásban, amire nem tudtunk elmenni és amiért a szívem szakad meg! Úgyhogy a kalapot örök életre megőrizzük! Persze mi is felpróbáltuk Pistivel, és én még fotót is lőttem Pistiről, de megtiltotta, hogy feltegyem ie. Azért háttérnek kitettem a kompóterre, az érintett még nem tudja. :D
Majd hármasban ellibbentünk Szaszáért, aki éppen a carból vakartak ki, de ezt a sztorit már az elején írtam. Majd elmentünk a Jumbóba megcsinálni a heti bevásárlást, csajok leadva a gyermekmegőrzőben, mi meg be az ábécébe. :D Vacsira savanyú krumplifőzit csináltam, mivel ma zöldségnap volt, de szerintem jövő héten zöldborsófőzit vagy finomfőzit csinálok, mi Pistivel szeretjük. A zöldborsófőzit Szasza is szereti, csak a répa nem kell neki, pedig olyan finom együtt a borsó és a répa! Na mindegy, volt csibefalatka, Pipi azt evett. Utána eper, az meg Szaszának nem kell. Jájjj, alig van olyan, amit mindketten megesznek!
Holnapra levest kell csinálnom, mert Szasza nagyon leveses. A paradicsomleves mindig telitalálat, úgyhogy vagy azt csinálok, vagy fokhagymakrémlevest, vagy karfiollevest. Utána brassói, azt mindenki szereti. És lehet, hogy megcsinálom végre a csokitortát is, ami tegnap elmaradt. A vacsiról két kép:
És még egy kép Szaszáról amint egy műanyag trombitával vuvuzelázik:
És Csiliről a pózőrről, aki már legalább úgy hozzászokott a fényképezéshez, mint a csajok: