Tegnap este 4 villát és kanalat vettem elő. Aztán egyet-egyet visszatettem és bőgtem.

Hazafelé a táncsuliból is bőgtem, mert tudtam, hogy nem fog itthon várni bennünket senki. Ebéd után mindig négyesben mentünk a Jumbóba bevásárolni, a csajok a játszóházba, mi pedig a boltba. Amikor végeztünk a boltban én mindig megálltam az újságoknál és olvasgattam. Megvenni csak nagyon ritkán szoktam újságokat, egyelőre feleslegesnek érzem, nagy részét úgysem tudom elolvasni. Pisti addig mindig a boltban kószált, legfőképp  a húsokat nézte, miből mit lehetne készíteni. Felfedezte a különleges zöldgségeket, fűszereket.
A legutoljára pénteken voltam anyámmal a Jumbóban, megcsináltuk a bevásárlást, és nekem természetesen eszembe jutott, hogy most mehetek újságot olvasni. De persze nem mentem.
A bejárat mentén rengeteg keleti étel-alapanyag vam kirakva a polcokra. Ezeket mindig alaposan átnéztük, megbeszéltük, hogy melyiket kósoljuk majd meg. Ő már egyiket sem, és én sem, én nem vagyok olyan kisérletezős típus, mint ő volt. Nagyon szerette a kínai kaját - állítólag - isteni csípős kínai kajákat gyártott, én nem kóstoltam őket.

Ma Szasza azt mondta reggelinél, hogy hiányzik neki Apa és jelen időben beszél róla. Én is sokat beszélek Pistiről, szeretném ha a lányok tudnák, hogy bármikor beszélhetünk/beszélhetnek az apjukról, ez nem tabu. Látják, hogy mennyit sírok, látják, hogy szomorú vagyok, nem is akarok játszani nekik, azt szeretném ha valamennyire megértenék, hogy normális dolog sírni a fájdalomtól és a tehetetlenségtől, felvállalni a könnyeket és ezekről beszélni. 

Ma elpakoltam a fürdőszobából a hajzseléket amiket csak Pisti használt és persze bőgtem. Megszagoltam az after shave-t amit használt, a deókat és majd beleőrülök, hogy ezekhez a jól ismert illatokhoz már nincs test, nincs ember, nincs Pisti.
Folyton az eget nézem és arra kérem, hogy vigyázzon a lányainkra.