A Kiri család Hollandiában

A Kiri család Hollandiában

kertrendezés és festés

2010. április 09. - Zuzimama

Ma csak Pipi és Pisti mentek melózni, Pisti is csak később, mert segített a bevásárlásnál cipekedni. Miután ő is lelépett dolgozni, elmentünk Szaszával a kisjátszóra. Persze nekem is végig kellett játszanom mindennel, ugyanúgy, mint neki. :) Csak egy maradt ki, a gerendán való átmászás, mert ő sikeresen beletenyerelt egy adag madárszarba. :(

 Mindenre fel kellett ülnöm, úgyhogy csak kevés képet tudtam csinálni, azokat is leginkább a homokozóban:

Persze a játszón is tiszta moncsos volt a képe, pedig nem is evett semmit és tiszta pofázmánnyal indultunk el. Rejtély, hogy hogyan csinálja!

 Kb. másfél órán keresztül játszottunk, gyönyörű időben, majd elsétáltunk Pipiért a suliba. Itthon aztán megcsináltam az ebédet, grillezett sajtos és grillezett májasos bucikat, mind a 8 elfogyott és Csili csak egy felet kapott! Ezután Szasza lefeküdt, mi meg Pipivel pihiztünk kicsit és a kertet rendeztük. Elültettem a tegnapi szerzeményeket, Pipi pedig meglocsolta. Ebbe az ágyásba kerültek az árnyékkedvelők, ide jön még a gyümölcsfánk:

A középső növényke elég kókatag szegény, de a boltban ez volt a legnagyobb! :) Csili is jött segíteni ültetni és földet túrni. Ugyanis a földet trágyával keverik, az meg neki különlegesen finom ájer, úgyhogy vadul túrta a kakás földet az orrával és a lábaival. Nem tudom mit szeretett volna találni, de egészen addig nem szóltam rá, amíg az egyik növénykére rálépett. Akkor takarodót fújtam neki, úgyhogy elvonult napozni. :)
A harmadik kaspó, amit tegnap nem fényképeztem le. Ebbe csak beletettem egy cserép 100xszépet és kész is:

Miután Szasza felkelt, elővettem a festőkészletet, amit még reggel az Aldiban, negyedáron vettünk. Naaaagyon szeretnek ezek a kismajmok festeni, úgyhogy nagyon örültek az új palettának. Szasza sminkelt is kicsit vele:

Pipi nagyon szépeket festett és nagyon komolyan, csak egy félmosolyt engedett el közben: 

Na meg egy leereszkedő királynői integetés is belefért:

És Pipi legszebb műveiből "anya" és "apa":

Még 2 kép a festőművészekről:

Vacsira krumplifőzit csináltam sült kolbásszal, Pipi mindkettőből evett valamennyit, Szaszának csak a krumplifőzi kellett, abból bevert egy nagy tányérral, meg vacsi után a rohangálásban is meg-megállt beleenni Pipi maradékába.

Most hétvégére nagyon jó időt mondanak, eső nélkül, és jó lett volna kimozdulni, de sajna az autómmal nem tudunk elindulni semerre, nem merek megkockáztatni egy durrdefektet. :( Úgyhogy játszóterezés lesz, és esetleg veszek homokot a kerti homokozónkba és tudnak itthon is játszani a csajok. A holnap délelőtt úgyis a táncsulival megy majd el, vásárolni már nem kell, azt ma megcsináltuk.

Szasza nagyon sokat emlegeti az ovit, meg is kérdeztem tőle, hogy szeretne-e menni ma is? Mondta, hogy igen, és tulajdonképpen egyre többet mesél az oviról és reggelente megkérdezi, hogy aznap megy-e oviba? Úgyhogy kértem Brigitet, hogy kalkuláljon egy árat úgy, hogy szeptembertől minden délelőtt megy oviba, de csak 3 délutánt, ahogy most.

A bejegyzés trackback címe:

https://kiricsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr301908075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kis Lili 2010.04.09. 20:16:08

Halihóóóó!

Örülök, hogy így kivirágoztok! :)
Én is ezen vagyok, hogy az erkélyemet zöldbe és virágba borítsam, lassan már le se lehet ülni annyi a növény!
Lindustával várjuk a lányokat, már nagyon hiányoznak, főleg a Szabus dumája!
Csók a csajoknak!!!!! És persze nektek is!!!!!

Zuzimama 2010.04.09. 20:32:47

@Kis Lili: szia Lili! Igyekszünk kicsit zöldebbé tenni ezt a kőrengeteget, mert nagyon kopár volt.
:) Kár, hogy nem tudsz képet csatolni a teraszodról, szívesen megnéznénk mi is a kertedet. :) Na majd a csajok élőben.

Csók nektek is.

szöszimama 2010.04.09. 22:01:15

Sziasztok Kertészek. Ma én is kertészkedtem mert az Apád által elvetett saláta nem kelt ki igy azt újra kellett vetni. Remélem utóljára. Nagyon várom már atalálkozást puszi anya.

Helga mama 2010.04.10. 09:30:16

Hello!
Mi is kertészkedtünk tegnap is ma meg reggel a temetőben tettük rendbe a sírokat.
Délutántól választási események holnap késő estig.
Ma főzök délelött, hogy holnapra is legyen ebéd.
Bolognai spagetti csirke pörkölt húsleves.
Amikor tudok majd nézlek benneteket Este itthon leszek ma ha gondolod telefonáljatok,
Puszi mami

Zuzimama 2010.04.11. 17:37:28

Összeraktuk a laptopot, úgyhogy fogok tudni irni blogot, csak hosszú i nincs a billentyűzeten. És plusz marha kényelmetlen a laptopon gépelni, úgyhogy hosszú szövegeket ne várjatok. :) Puszi
süti beállítások módosítása