Ma csak Pipi és Pisti mentek melózni, Pisti is csak később, mert segített a bevásárlásnál cipekedni. Miután ő is lelépett dolgozni, elmentünk Szaszával a kisjátszóra. Persze nekem is végig kellett játszanom mindennel, ugyanúgy, mint neki. :) Csak egy maradt ki, a gerendán való átmászás, mert ő sikeresen beletenyerelt egy adag madárszarba. :(
Mindenre fel kellett ülnöm, úgyhogy csak kevés képet tudtam csinálni, azokat is leginkább a homokozóban:
Persze a játszón is tiszta moncsos volt a képe, pedig nem is evett semmit és tiszta pofázmánnyal indultunk el. Rejtély, hogy hogyan csinálja!
Kb. másfél órán keresztül játszottunk, gyönyörű időben, majd elsétáltunk Pipiért a suliba. Itthon aztán megcsináltam az ebédet, grillezett sajtos és grillezett májasos bucikat, mind a 8 elfogyott és Csili csak egy felet kapott! Ezután Szasza lefeküdt, mi meg Pipivel pihiztünk kicsit és a kertet rendeztük. Elültettem a tegnapi szerzeményeket, Pipi pedig meglocsolta. Ebbe az ágyásba kerültek az árnyékkedvelők, ide jön még a gyümölcsfánk:
A középső növényke elég kókatag szegény, de a boltban ez volt a legnagyobb! :) Csili is jött segíteni ültetni és földet túrni. Ugyanis a földet trágyával keverik, az meg neki különlegesen finom ájer, úgyhogy vadul túrta a kakás földet az orrával és a lábaival. Nem tudom mit szeretett volna találni, de egészen addig nem szóltam rá, amíg az egyik növénykére rálépett. Akkor takarodót fújtam neki, úgyhogy elvonult napozni. :)
A harmadik kaspó, amit tegnap nem fényképeztem le. Ebbe csak beletettem egy cserép 100xszépet és kész is:
Miután Szasza felkelt, elővettem a festőkészletet, amit még reggel az Aldiban, negyedáron vettünk. Naaaagyon szeretnek ezek a kismajmok festeni, úgyhogy nagyon örültek az új palettának. Szasza sminkelt is kicsit vele:
Pipi nagyon szépeket festett és nagyon komolyan, csak egy félmosolyt engedett el közben:
Na meg egy leereszkedő királynői integetés is belefért:
És Pipi legszebb műveiből "anya" és "apa":
Még 2 kép a festőművészekről:
Vacsira krumplifőzit csináltam sült kolbásszal, Pipi mindkettőből evett valamennyit, Szaszának csak a krumplifőzi kellett, abból bevert egy nagy tányérral, meg vacsi után a rohangálásban is meg-megállt beleenni Pipi maradékába.
Most hétvégére nagyon jó időt mondanak, eső nélkül, és jó lett volna kimozdulni, de sajna az autómmal nem tudunk elindulni semerre, nem merek megkockáztatni egy durrdefektet. :( Úgyhogy játszóterezés lesz, és esetleg veszek homokot a kerti homokozónkba és tudnak itthon is játszani a csajok. A holnap délelőtt úgyis a táncsulival megy majd el, vásárolni már nem kell, azt ma megcsináltuk.
Szasza nagyon sokat emlegeti az ovit, meg is kérdeztem tőle, hogy szeretne-e menni ma is? Mondta, hogy igen, és tulajdonképpen egyre többet mesél az oviról és reggelente megkérdezi, hogy aznap megy-e oviba? Úgyhogy kértem Brigitet, hogy kalkuláljon egy árat úgy, hogy szeptembertől minden délelőtt megy oviba, de csak 3 délutánt, ahogy most.