Ma Szaszával itthon voltunk kettesben délelőtt és játszottunk meg én még mostam és vasaltam is. Szerencsére sikerült mindent kimosni, így hétvégén legalább ezzel nem kell foglalkozni.
Nem igazán volt ma jó idő, bár száraz volt minden, éppencsak egy picit pötyörgött az eő koradélután, de erősen lehűlt. Nem is mentünk sehova, csak Pisti szaladt el a boltba vacsi előtt.
Vacsi után bohóckodás volt, felváltva mászták meg a lányok az apjukat, majd a végén együtt is:
Szasza pöttyei erősen múlóban vannak, de azért még kicsit katicás a búrája és a teste is:
Vacsi után volt egy kis fánk, Szasza így tömte:
Pipi pedig már végzett vele, így ráér a fényképezőgépnek grimaszolni:
De a szája széle csokis. :D