Ma érkezett meg Tilburgbe Sinterklaas hajóval és egy csomó Zwarte Piettel. :D Végül úgy gondoltuk, hogy kimegyünk megnézni az eső ellenére, elvégre nem vagyunk cukorból. :D Szóval kimentünk először a kikötőbe, de ott már annyian voltak, hogy a csajok nem tudtak a legelső sorba állni és bármit is látni. Én meg nem tudtam őket felvenni, úgyhogy visszább ballagtunk az első kanyarba, mert ott mindent jól láthattunk. Kiderült, hogy jó választás volt. Minden ott történt a szemünk előtt, szemből és végül hátulról is láttunk mindent, a csajok egy csomó ajándékot kaptak a Zwarte Pietektől.
A felvonulás előtt is már különféle Zwarte Pietek és mini Sinterklaasok szórakoztattak bennünket és osztogatták a pepernoten-t, ami egy speciális holland édesség, amit az évnek ebben a szakában fogyasztanak igazán. Amikor végre megérkezett Sinterklaas hajója, felült a lovára, akkor elkezdődött a felvonulás. Igazi karneváli a hangulat, mert egy csomó cég felvonul ilyenkor, ajándékokat, apróságokat, édességeket osztogatnak.
A felvonulás legvégén érkezik természetesen Sinterklaas, integet a tömegnek, ahol nincs kikordonozva az út széle, ott a népek közelebb mennek hozzá és a kicsik kezet foghatnak vele. Pipi nem akart, de Szasza kezet fogott a lován ülő Sinterklaasszal, majd megjegyezte, hogy Sinterklaasnak klassz lila kesztyűje van. :DDDD
Ma csak pár képet teszek fel, mert javarészt videóztam, azok holnap jönnek. Sajna Sinterklaasról is csak videó van, úgyhogy őrá holnapig várnotok kell.
Isten hozott Sinterklaas/Télapó:
Eleinte alig voltak az utcán:
Ezt a kissrácot az anyja Pietnek pingálta, és kapott egy göndör parókát is:
Egy Piet aki minket szórakoztatott, és pepernotent osztogatott:
Vele egy másik Piet, aki Sinterklaas sisakot húzott a fejébe:
Szaszát a lovak nyűgözték le a legjobban, itt a Lolland gyerekjátszótér lovasfogata látható:
Természetesen a dilis figurák és járművek is időről, időre feltűnnek: