Szöszi ma egész nap egyedük volt itthon, mert én hosszan dolgoztam; kliens reggel, kliens délben. Kb. 10-kor úgy belerúgtam egy létrába, hogy feldagadt a lábszáram és be is kékült. Csizmaszár lehajt, frászolás kétezerrel. Senki nem volt otthon, na meg úccse értették volna a cifrábbnál cifrább, szép magyar szitokszavakat. A három nyelvből amit napi szinten használok a magyar a legalkalmasabb erre. Meg talán az összes nyelv közül is a legjobb magyarul anyázni.

Akkor anyáztam utoljára így, amikor megkaptam a harmadik csekket gyorsahajtásért, kb. 1 hete. Ezidáig 4:3 az arány, vagyis idén csak márciusban sikerült leemelnem a gázpedálról a lábamat annyira, hogy ne mérjenek be. Most már lassan visszaesőnek számítok (vagyis nem lassan, hanem éppenhogy gyorsan) nem tudom mikor emelkedik az összege a büntimnek.

Holnap nem dolgozom, úgyhogy anyámmal bolt-túrára megyünk, 3/4 1-ig van kimenőnk, addig tart a suli.

Ma tudatosult bennem, hogy 9 napig totál egyedül leszek. Eleinte biztosan jó lesz, akkor kelek amikor akarok és azt eszem-teszem amit szeretnék. (Mondjuk nem is eszem szinte semmit mostanában, úgyhogy első pont kipipálva.) Ma pl. rántott csirkét csináltam sült krumplival, azt mindenki szereti, nekem ez se kellett. Nem is nagyon vágok bele ilyen pacsmagolós projektekbe de most, hogy itt van Szöszi és tudom, hogy van ki megegye a főztömet, csak azért csináltam.

De később, főleg esténként biztosan fájni fog a magány, hogy senki nincs akihez szóljak vagy aki hozzám szóljon.

Már szóltam a munkahelyemen (mert van, csak amíg nem telt le a próbaidő addig direkt nem mondtam) hogy több napon is tudok menni. Már hívtak is, hogy rendben, betábláznak akár hétvégére is ha akarom. Még nem tudom, hogy akarom-e, mert 2 helyre mindenképpen szeretnék elmenni amíg a csajok nyaralnak, és talán a hétvégék alkalmasabbak lennének rá. Mindegy, ezen még ráérek filózni.