Az érzelmi oldal .....
Pistivel nagyon sokat utaztunk, tekintve, hogy 2002. március elsején (Pisti szülinapján - innen tudom pontosan) mentünk először Hollandiába. Azóta kismilliószor megtettük az utat együtt, és Pisti meg még többször nélkülem.
És most én egyedül .....
Hazafele úton is elsírtam magam, de csütörtökön amikor Bécsbe mentem, az nagyon megviselt. Már Békéscsaba után bőgtem, feltörtek az emlékeim. Ha egy számot meghallottam, megpillantottam valamit az úton ami rá emlékeztetett, akkor képes voltam összefüggő vízfüggönyt bőgni magam elé....
Egyébként is nagyon instabil lelki állapotban indultam el, mert mindenkitől úgy búcsúztam, hogy na szia, egy év múlva találkozunk. Ez piszkosul sz*r tud lenni, mert 1 év @#&#{# hosszú. Ahányszor elköszöntem valakitől mindig az jutott az eszembe, hogy vajon látlak még?
Tegnap is voltak nehéz érzelmi pillanataim, de a legdurvább akkor volt miután lekanyarodtam az autópályáról a tilburgi kihajtón. Szerencsére nem lakunk messze a kihajtótól, mert az utcánkba érve már csak az ösztöneimre tudtam hagyatkozni, a látásomra nem.
Nagyon szeretek utazni, mindig is szerettem, de mióta Pisti meghalt azóta az utazás nekem hiányérzettel párosul.
Szóval vissza az útra.
Amikor Németbe értünk már nagyon meleg volt, 32 fok dél - 1 óra körül. Ekkor már muszáj volt klímázni. A forgalom is élénkült, úgyhogy ilyenkor kezdek falni és még hangosabban énekelni. Banán volt a menü, paradicsom és keksz. Meg víz. Ezeket tudom vezetés közben is enni, persze nem egyszerre. Régebben próbálkoztam energiaitalokkal, de utálom a tuttifrutti ízt, csak a kávé jöhet szóba. És persze nem teliszájjal énekelek...
Amikor megállunk akkor szoktam kávézni, de istentelenül forró kávét adnak még úgy is, hogy tele kérem hideg tejjel, hogy lehessen azonnal inni. Így aztán topogunk a forró aszfalton amíg iható hőmérsékletűre hűl a kávé. Azért így is sz*rrá égetem a nyelvem, aminek az az eredménye, hogy pöszén énekelek tovább.
Nem tudom miért, de Németben sikerült 2 olyan pihenőhelyen is megállni, ahol NEM VOLT ÁRNYÉK! Totál kínzás! Végül egy kamion árnyékában ültünk le a padkára, és arra vártunk, hogy ihatóra hűljön a kávé, de a Jehova tanúi itt is megtaláltak. Szerencsére nem beszéltek angolul, magyar kiadványuk meg nem volt, úgyhogy hamar békén hagytak, mentek tovább téríteni, ünneplőbe öltözve! Ekkor már 35 fok felett volt a hő, a valagam alatt forrt az aszfalt.
Nem ezek a csajok voltak természetesen:
Würzburghoz közeledve kellett először megállni kényszerpihenőre. Egy bazi dugóba kerültünk és azt vettem észre, hogy a klíma nem hideget fúj hanem egyre langyosabbat. Ez már nem esett jól, szőke női aggyal arra következtettem, hogy talán jobb lenne ha megállnék. Főleg, hogy éppen egy pihenőhelynél csorogtunk, a következő pedig 27 km-re volt. Szóval kisoroltam, és addig "pihentünk" amíg a forgalom be nem indult rendesen. Persze ezen a pihenőhelyen sem volt árnyék, csak a kamionoké. Reméltem, hogy nem néznek uccccajánynak amiért a kamionok körül kolbászolok ....
Majd csak fél óra múlva indult be a forgalom rendesen, már megváltás volt viszaülni a klímás kocsiba.
Frankfurt előtt volt a második kényszerpihenő, szintén egy dugóban.
Általában az üzemanyagszint mérőt szoktam nézni és a kilométerórát mást nem. A fordulatszámmérőt hiába nézem mert legtöbbször nem működik, csak akkor ugrik fel a mutató, amikor éppen leveszem a lábamat a gázról. :D
De most az araszolás miatt megint csak langyosodni kezdett a klíma, a kocsi pedig rángatott, a motor kihagyott. Na b*zzzz, gondoltam sárga angyal lesz ebből. Ránézek a hűtővíz kijelzőjére és látom, hogy az utolsó előtti rovátkán áll a mutató, a következő rovátka már vörös! Huhh azannya, akkor leizzadtam (SZAG sok!) Klíma kikapcs, cd-lejátszó kikapcs, egyedül a hűtőtáskát hagytam működni és imádkoztam, pedig nem is vagyok vallásos.
Vizionáltam amint felforr a hűtővizem, eszembe jutott az égő autó amit hazafele úton láttunk, elbúcsúztam mindenkitől gondolatban és vártam a lángokat a motorháztető alól. Nem vagyok izzadós (csak ha edzek) de most sikerült olyan szinten bepánikolni, hogy mint egy ló, nem mint egy komplett ménes úgy izzadtam (SZAG hatványozottan!). Nem beszélve arról, hogy ekkor a klímára már nem is gondolhattam! Leengedtem az ablakokat és nyeltük a 40 fokos, poros, benzines levegőt.
Tudom, hogy egy utazásban alapvetően nem a szagok a fontosak, de ott és akkor csak ez jutott az eszembe, hogy ez a legszagosabb utazása egész életemnek, olyan szagos, hogy a borzok ríva könyörögtek volna a receptért! Vagy elbújnak szégyenükben.
És akkor gördültek le a hatalmas kövek amikor pont egy pihenőhely 500 MÉTERRE volt előttem. Már csak el kellett araszolni odáig valahogy. Kényszerpihenő kettő. Árnyék nélkül. De a már említett Jehovákkal.
Számolgattam, hogy vajon meddig tarthat ez a forróság, mikor tudok továbbindulni, mikor fogok hazaérni egyáltalán?!?!? Mire sokadjára szétégettem a nyelvemet a kávéval, addigra eltelt majdnem 3/4 óra, gondoltam gyerünk tovább, hátha nem forr fel a hűtővizem, de közelebb leszek a célhoz, és majd legfeljebb megállok még egyszer.
Akkor még nem tudtam, hogy mi jön ezután.
Folyt. köv.
