Mindenki végezte a dolgát ma, kinek suli, kinek ovi, kinek munkahely. :D Megbeszéltem az oviban, hogy Szasza nem megy hétfőn oviba csak kedden, akkor ünneplik majd a szülinapját. Megkérdeztem, hogy mi a szokás, mit szoktak vinni a többi gyerekek, és azt javasolták, hogyha lehet, akkor gyümölcsöt vigyünk. Úgyhogy veszek egy szép tálcát, veszünk rá banánt, narancsot, nektarint, esetleg almát, bár 3 termő almafája van az ovinak, ezeket rátesszük és szépen becsomagolom. Ezt kapja az ovi, az ovisok, ezzel köszönthetik Szaszát. Na persze lehet, hogy néhány kisebb csipsz, vagy keksz is rákerül, majd meglátjuk. :D
Pipiék osztálya sokkal kisebb, mint tavaly, de még én sem tudom, hogy pontosan hányan vannak, annyira ritkán járok be a suliba. Pedig most muszáj lesz mennem, mert fel lehet iratkozni táncórára, erre mindenképpen szeretném beíratni Pipit, mert Guusje is jár, meg több más haver is, menni kell, nincs mese.
Az idő elfogadható, nincs hideg, 20-22 fok van napközben, bár ma nem volt napsütés csak elenyészően. Sajna egész hétre esőt mondanak, így ha nem sikerül mamáékkal elmenni a Maria Goretti parkba, akkor legfeljebb elmegyünk a Lollandba, bár ott már voltunk mi is és ők is.
Nem készültek új képek, ezért ma nem teszek fel képet.