Kedden reggel elmentünk a csajokkal a háziorvoshoz, mert Szasza egyfolytában köhög, nehezen vagy kapkodva veszi a levegőt, zihál, mindig hallom ahogyan lélegzik. Szerettem volna tudni, hogy van-e valami a tüdején, de szerencsére nincs. Kaptunk beutalót vérvételre, úgyhogy szerdán reggel a kórházban kezdtünk. Nem mondtam meg Szaszának, hogy hová és főleg miért megyünk, de Pipinek gyanús volt a dolog, ugyanis ugyanott vettek tőle is vért anno.
Egészen addig amíg megszúrták nem jött rá, hogy miért vagyunk ott. Direkt nem mondtam meg neki előre, hogy mi fog történni, mert nála nem célravezető, ugyanis bepánikol. így gyorsan átestünk a dolgon, amikor a tűt kihúzták már nem is sírt. Eredmények hétfőn lesznek.
A diplomája, amit a hősiességéért kapott:
Szasza mostanában azzal szórakozik, hogy átmásolja amit Pipi ír. Nagyon ügyes egyébként. Itt is azt akartam megörökíteni, de Axl (Rose) kitakarja a tábla felét:
Szaszáról sokszor Axl jut az eszembe, szoktam is Axl-nek hívni.
Pipi a zárat bűvöli:
Szerdán délután a Beekse Bergenben voltunk, idén először, de (nekem) nem akaródzott kiszállni a kocsiból, úgyhogy csak körbeautóztunk. Képek majd holnap.