Idén nyáron eljutottunk a Balcsira. Millió gyerekkori emlékem van a Balatonról, északi és déli partról egyaránt. Mindig is különleges volt számomra a Balaton, de azt nem tudtam, hogy ennyire imádom. Most is imádtam, pedig pont egy olyan hetet fogtunk ki, amikor eléggé változékony volt az idő, de ennek ellenére, vagy éppen ezért a Balcsinál ébren töltött összes órát maximálisan kihasználtuk. 

A csajok is imádták, Petrával pedig azóta is sóhajtozunk, hogy de jó volt, és emlegetjük, hogy "emlékszel még a Balatonra, amikor..." Naná, hogy emlékszünk, és Petra majdnem minden nap elmondja, hogy alig várja, hogy újra mehessen - még az sem baj, hogy nincs wifi!

Először láttak és ültek kompon a csajok, nem semmi élmény volt! Az sem semmi - egy lapos országban élő gyerek számára - amikor a kocsi legördül a kompról Tihanyban, majd az első jobbra kanyar máris a hegyre visz fel, és csak ámulunk, hogy hékás, egy hegy lábánál vagyunk és máris felfelé csavarog az út! És biciklista elmével gondolkodva - mint egy holland - rögtön az jut az eszünkbe, jajj de klassz, hogy nem itt járunk suliba, mert hegyről le még okés, de fel!

Az északi parton szálltunk meg - ezúton is köszönjük Zitának, Andinak, Katinak és Zsuzsának a szíves meghívást - és így az északi partot fedeztük fel jobbára. Az egyik nap esőre állt az idő, úgyhogy a strand helyett a kocsiba vetődtünk és elindultunk ... akárhová. Elmentünk Tapolcára, onnan a szigligeti várat látogattuk meg, és Badacsony sem maradhatott ki. Ezekről majd később, mert a legelső nap természetesen Tihanyé volt.

Imádtuk a kis kacskaringós utcákat.

Háttérben Balatonfüred, ahol szintén többször megfordultunk, még egy nagyon híres cukrászdába is ellátogattunk.

Folyt. köv.