Nagy szerencsénk van ha hazamegyünk, mert mindig 'vizes' helyeket látogatunk meg. De a Balcsi és a történelmi fürdőváros Gyula mellett Csongrád vizei a kedvenceink. A Körös-torok, aminek a strandja szinte mint a tengerpart, vagy újabban a csongrádi városi uszoda. Ez nem egy százmedencés, aquapalotás, csudaságos látványelemekkel ellátott uszi, de mégis olyan, ahová újra és újra visszakívánkozunk.

Én nem vagyok hideg víz 'hívő', mert abban folyton úsznom kell, hogy ne fázzak, és itt pont arról van szó, hogy akár úszhatok is, mert arra is alkalmas a víz hőfoka, vagy egyszerűen ülhetek a vízben és smúzolhatok a családommal, vagy beülhetek/beállhatok/befekhetek valamelyik dögönyöző és masszázsfej alá, és pihenhetek. Mert nem sportolni megyek, hanem inkább smúzolni, ez tény.

Petra így strandol:

Nyugisan, hajat kint tartva a vízből. Szabina pedig így:

Jó sokat nevettük Helgával, hogy kopoltyúi és uszonyai nőnek ennek a vízisellőnek, mert tényleg többet volt a víz alatt. Az uszi sportmedencéje tökéletes mélységű - nem tudom sajnos, hogy hány centi pontosan - de nem hideg, ez nekem fontos, és főleg alig volt benne valaki, esetenként senki, így ebben úsztunk, és Szabina kedvére gyakorolhatta a vízi bukfenceket, előre és hátra, illetve a kézenállást. Mivel a víz nem mély, ezért biztonságban érezte magát, hogy a vízi kunsztjait gyakorolja, és végül meg is tanult egy csomót. Itt bukfencezik:

Este cukiba mentünk:

Az Erzsébet Hotelben szálltunk meg, nagyon elégedettek voltunk, az ágy alapos tesztnek volt kitéve:

Másnap reggel, amíg a lányok aludtak, elmentem beszerezni a reggelit, és talán a csongrádi hitvallásra bukkantam:

És bár nem fürödtünk a Körös-torokban, azért elmentünk és megnéztük:

Talán idén el tudunk szakadni az uszitól, és megmártózunk a Tiszában is:

Szabina hajvágása .... volt már róla szó, emlegettem, pedzegettem neki már egy ideje, de nem akart megválni a térdig érő hajától. Ez nyaranként elég sok problémát okozott, mivel egyedül nem tudta kezelni a haját, egy-egy strandolós nap után akár másfél óráig is eltartott, hogy kóctalanítsam. Mindig befonva hordta, még fonatban is aludt, mert valójában zavarta a haja. Amúgy is kezd tinisedni ez a leányzó, a haja is zsírosodik, sokkal sűrűbben kell mosni, mint eddig, úgyhogy tényleg ideje volt már vágni, De ő nem akart, egészen addig a hülye balesetig, ami éppen Gyulán történt meg.

Kergetőztek az uncsitesókkal, és ahogy elfutott a nyitott ajtó mellett, a hajfonata beleakadt a kilincsbe, és Szabinát lerántotta a földre. Miután kiszabadítottam azt mondta: irány a fodrász! Kaptam az alkalmon, és máris küldtem anyámat a szomszédba Anikóhoz (fodrász) hogy nem-e csapná le Szasza haját, mert ez a kérés most először hagyta el a száját. Anikó éppen fagyizni indult a kislányával, de szerencsére ez nem tart sokáig, és már mehettünk is az olló alá. Az uncsitesók, tesó és Anikó gyerkőcének a csokra biztatta Szabinát, hajvágás közben.

Előtte:

Utána:

A fonatban lévő haj kb. fél méteres, de nem bontottuk és nem is bontjuk ki. Szabina el szeretné adományozni olyanoknak, akik hajból készítenek parókát azoknak az embereknek, akiknek kemoterápia miatt hullott ki a hajuk. És Szabina kifejezetten olyanoknak szeretné adni, akik gyerekeknek készítenek parókát.

És az uncsitesók!

Zsombival akkor találkoztunk először, és szerelem volt egy pillantásra:

Milyen szuper az uncsitesókkal strandolni:

Ezek a gyerekek annyi lángost és palacsintát tudnak elpusztítani, mint egy kis hadsereg. :)

Petrával már tavaly előtt is terveztük a szegedi kirándulást, tavaly meg is valósítottuk. Szabinának nem volt kedve jönni - neki eléggé nyűg a kocsiban ülni - így ő otthon maradt Tatával és Mamával kártyázni. 

A kocsit leparkoltuk a Plázánál, és villamosoztunk! Nekem csudajó nosztalgiaút volt, mert az egyes vonal mentén fekszik minden jelentős főiskolás/szegedi emlékem. Eleve a Rókusi pályaudvarra érkeztem Gyuláról, a Károlyi Kollégiumban laktam, a nyelviskola, ahol fősuli után dolgoztam is az egyes vonalán volt megközelíthető. Majd ugye a főiskola - vagyis később az egyetemmel való összeolvadás után az egyetem - fő épülete a Boldogasszony sugárúton, amitől később egy sarokra laktam, és ami mögött, a szülészeti klinikán mindkét lányom született.

Petra élvezte a villamosozást, főleg, hogy nyár volt, és a város ilyenkor "ki van ürülve". Azt mondta, hogy szívesen járna villamossal suliba. Elhiszem, főleg a 'finom' holland időjárásban, ami olyan kiszámíthatatlan, mint egy éhes anyamedve.

Elmeséltem neki, hogy amikor életemben először villamosoztam végig az egyes vonalán, és a villamos a Széchenyi tér és az Aradi Vértanúk tere között csavargott, az nekem olyan meseszerű, olyan hihetetlenül csodás volt. A Könyvtárat néztük meg először, csak kívülről, és a szökőkutat.

Egy kis részlet a szökőkútból.

Elindultunk a Kárász utcán, és Petra megörült a Mekinek és a Subway-nek, mert ezeket ismeri. Úgyhogy a Subway-ben ebédeltünk.

Miközben ebédeltünk, elmeséltem neki, hogy valaha Szegeden is volt Pizza Hut, éppen a velünk szemben lévő épületben. Erre egy kicsit elszomorodott, mert a Pizza Hut az abszolút kedvence. Nagyon kiábrándult, de nem?

Miután jól laktunk, elindultunk visszafelé, megmutattam neki a Hősök Kapuját:

Megnéztük a Boldogasszony sugárút, Liliom utca sarkán álló házunk/apartmanunk hűlt helyét: 

Majd elsétáltunk a Szülészeti Klinikára, de most már máshol van a bejárat. Így csak egy nagyon távoli fotót tudtam róla készíteni, de ennek is nagyon örültünk:

Majd lesétáltunk a Tiszához, az Árvízi emlékműhöz:

Kiderült, hogy Petra nagyon is jól emlékszik még a sétáinkra, amiket Csilivel hármasban, vagy Csilivel és Pistivel négyesben tettünk a Tiszához.

Ezután a Dóm felé vettük az irányt. Petra a naggyal:

És a kicsivel:

Ezután megálltunk a Boci Tejivó lejáratánál, elmeséltem neki, hogy mennyire szerettem oda járni enni, és hogy milyen finomságokat lehetett ott kapni. Valószínűleg még most is lehet, de nem mentünk be. Petra az étlapot böngészi, számára csupa ismeretlen étellel - káposztás kocka például - hiszen még a tejbepapit is olyan hülye néven hívják, hogy tejbedara!

De hogy ne maradjunk cukor és energia nélkül, elsétáltunk a cukrászdák irányába. Eredetileg a Virágok egyikébe akartam volna menni, de emlékeztem, hogy a mellettük lévő Capella cuki is csodajó. Petra azt választotta, továbbá jeges kávét és fagyit. Én pedig Sacher kockát és zserbót, ami isteni finom volt!

Trópusi forróság volt, a pálmafa jelenléte abszolút időjárás-jogos - ilyen szó nincs, de most már van. Szívesen. :)

Még megcsodáltuk a szökőkút oroszlánjait - nem szöktek - és elballagtunk a Tisza Lajos körút felé.

Annyi mindent lehetett volna még megnézni, a Ligetet ahol Petra járni tanult és ahol Csili más kutyákkal haverkodott, az Anna kutat, a Széchenyi teret, ésatöbbi, remélem idén nyáron erre is sor kerül, és főleg, hogy Szabinának lesz kedve velünk csatangolni a szülőhelyén. 

Még ezt sem csináltuk ezelőtt - vagyis én igen, gyerekkoromban, de arra már nem emlékszem - sétahajózni voltunk. Tavalyelőtt is tervbe volt véve, de a lányoknak nem volt kedvük, mert nagyon fújt a szél. De most csodás idő volt, tikkasztó meleg után enyhülő este, csodás volt az egész.

A hajó a révfülöpi mólótól indul, és egy órás "sétát" tesz a badacsonyi hegyek irányába.

Ahogy ment le a nap, villámokat is láttunk a déli part felől, arrafelé vihar lehetett, nagyon látványos volt. Erről nincs fényképem, de Petra és Szabina is ügyködtek, ezeket a fotókat osztom most meg veletek:

És persze a kapitány vendégei voltunk egy kis pezsgőre:

Ha lett volna fagyi a fedélzeten - nem beszélve tartármártásról - azt is ettek volna ezek a kislányok!

Ideszúrom még a random fotókat, amiket Petra készített a nyaralás alatt. Ehhez nem kell magyarázat:

Petra megjegyezte, hogy én nem is vagyok rajta egy fotón sem. Tessék:

Na jó:

Ez pedig a gyönyörű tapolcai lépcső, ami szerepelt már egy fotón, csak akkor rajta állt a családom:

Nem az ételek változatossága miatt készítek gasztroblogot, mert javarészt ugyanazokat az ételeket fogyasztjuk, hanem mert imádunk enni, ráadásul édesszájúak vagyunk, és a legszebb pillanatok egyike, amikor (holtfáradtan) ülünk az egyik étteremben/csárdában, és elénk teszik a vacsit/ebédet. A legtöbb képem mindig fagyis, ehhez nem kell a Balatonon lenni, csak egy pár napot elnyaralgatni a családommal. 

Tapolcán kezdtünk: 

Petra rántott sajttal:

Fagyi Nagyi rántott camembert kért áfonyaszósszal:

Szabina maradt a rántott húsnál:

Tavaly készítettem tartármártást, és a két lánynak annyira ízlik, hogy még a pörkölthöz is kérnének. Szóval ha hazautazunk, ők mindig olyan ételt választanak, amihez lehet tartármártást enni. Ez Szabina esetében rántott hús, Petráéban (és az enyémben, mert én is imádom) a rántott sajt. És a tetejébe nem is eszem hús egy ideje, úgyhogy kitűnő választás.

A kislányok fagyiznak Tapolcán:

 Szabina a tihanyi Babamúzeum előtt fagyizik:

Pont, mint tavalyelőtt, tavaly is meglátogattuk a Füredi Bergman cukrászdát. A teljes kínálatot nem ettük végig, de megkóstoltuk a fagyikat és a sütiket is.

Szabina új kedvence - a mignon mellett - a dobos torta. Tavaly mindenhol dobos tortát kért, ahol csak megfordultunk, és ahol kapható volt.

Petra, ha jól emlékszem Sacher tortát kért:

Szöszi pedig a Bergman cuki híres krémesét választotta, pont, mint tavalyelőtt.

A tejeskávé akkora adag, hogy rutinosan már csak egyet kértünk belőle. A csésze akkora - a fenti képen - mint egy leveses bögre!

Siófokon rengeteg cuki van, mi egy nagyon designer cukrászdát találtunk, A Cafe Melbát. Nekünk sosincs lehetőségünk az Ország Tortáját megkóstolni, mert augusztus 20.-án már jószerivel visszautaztunk Hollandiába, mivel elkezdődik a suli. Legalábbis eddig azt hittem! Itt viszont volt a 2016-os Ország Tortájából, a Komáromi Kisleányból, és én azt választottam! Állati fincsi volt, és nagyon örültem, hogy sikerült egy Ország Tortáját megkóstolnom.

Szabina elégedetten tolta be a dobos tortát.

Petra csokis tortát választott, Szöszi pedig tejszínes, túrós gyümölcsöst. És persze fagyizni is kellett!

ROLETTIVEL!!! Ez fontos!

Most jut eszembe!!! Amikor mentünk a Balcsira, akkor elég korán indultunk, hogy minél kisebb legyen a forgalom, és ne legyen még gatyarohasztó meleg, így reggelire IS egy cukinál álltunk meg, méghozzá Solton az Oázis cukrászdában. Szabina szerintem ott kóstolta meg először a dobos tortát, onnantól kezdve azt kereste mindenhol. De persze mivel a mignon-ról sem tudott lemondani, Szöszi abból is vett egy tálcával a lányoknak, csak úgy az útra, csipegetni. A lányok azt mondták, hogy ez volt a LEGJOBB REGGELI a világon! És persze fagyi is volt. Naná!

Az alábbi képeken egy balatonfüredi csárdában voltunk, ahol tavalyelőtt is nagyon jót ettünk, de a neve nem fog az eszembe jutni. Szasza hulla fáradt, nyilván a strandról jöttünk:

Szöszi szereti variálni a menüt, ezért most nem rántott camembert kért - amit nagyon szeret - hanem valami sajtos rösztiféleséget.

Petra pedig a bokorban ülve fogyasztotta el a rántott sajtot (tartárral).

Ezek a képek a hazaindulás előtti utolsó napon készültek, amikor is eszünkbe jutott, hogy hoppá! Révfülöpön még nem is fagyiztunk!!! Komoly probléma! Úgyhogy elmentünk a Móló Cukrászdába, hogy pótoljuk a mulasztást.

Szerintem nem volt dobos torta, úgyhogy Szasza kénytelen volt csokitortát enni.

"Bánatát" fagyiba fojtotta.

És hazafele is megálltunk ebédelni. mert ugyan ki a fene fog főzni menet közben?

Petra rántott sajtot ... tartárral:

Szabina rántott husit napfényben:

Szöszi pedig megadta magát a salátának: